A BL-győztes PSG a Los Angeles-i zavargások ellenére tízezrek előtt győzte le az Atléticót (VIDEÓ)

Kovács István játékvezető is főszereplő volt a mérkőzésen.

A klubvilágbajnokság első teljes játéknapján a Botafogo győzelemmel, a Palmeiras gól nélküli döntetlennel kezdett.
Hajnalban folytatódott a 2025-ös klubvilágbajnokság első teljes játéknapja, amelyen két brazil csapat is pályára lépett: a Palmeiras fölényben futballozott, de nem tudta bevenni a remekül záró FC Porto kapuját (0–0), míg a Botafogo már az első félidőben lerendezte a Seattle Sounders elleni találkozót (2–1).
A New Jersey-ben rendezett Palmeiras–Porto összecsapáson a dél-amerikaiak végig diktálták az iramot, helyzetek sorát dolgozták ki, de Cláudio Ramos, a portugálok második számú kapusa bravúrok sorozatával hős lett. A legnagyobb védését a félidő hajrájában mutatta be, amikor két lövést is hárított másodperceken belül. A hajrában a Palmeiras egy kapufáig is eljutott, de gól nem született – így a csoportban az első kör után mindenki egy ponttal áll.
A Botafogo viszont nem bízott semmit a véletlenre: Seattle-ben Jair Cunha egy szöglet utáni fejessel szerzett vezetést a 29. percben,
majd Igor Jesus egy újabb pontrúgást követően növelte az előnyt a félidő végén.
A Sounders a 75. percben Cristian Roldán révén ugyan visszajött a meccsbe, de a Botafogo jól zárta le a területeket és rutinosan hozta le a végjátékot. A dél-amerikaiak így három ponttal kezdtek a B jelű négyesben, ahol a következő körben az Atléticót kiütő PSG ellen játszanak.
Ezt is ajánljuk a témában
Kovács István játékvezető is főszereplő volt a mérkőzésen.
Klubvilágbajnokság, csoportkör, 1. forduló
A-csoport
Palmeiras (brazil)–Porto (portugál) 0–0
A csoport állása: 1. Al-Ahli, Inter Miami, Palmeiras, Porto 1-1 pont
B-csoport
Botafogo (brazil)–Seattle Sounders (amerikai) 2–1 (Jair 28., Igor Jesus 44., ill. Roldan 75.)
A csoport állása: 1. PSG 3 (4–0), 2. Botafogo 3 (2–1), 3. Seattle 0 (1–2), 4. Atlético Madrid 0 (0–4)
Nyitókép: Pablo PORCIUNCULA / AFP